2016. június 19., vasárnap

Szabadság? Igen is, meg nem is. [Á4/1]

   Január 28. 5:24

   Pár pillanat, csak törlöm a könnyeket a szememböl.
   Na, oké. Talán már képes vagyok rá. Szóval:
Nevetve kezdödött. Nevettem, olyan jóízüen ahogyan csak lehetett. Felfelé néztem kacagás közben, majd mikor abbahagytam, elöre tekintettem, és a testvéremet találtam magammal szembe. Hahh ... Igen. Ugyan az a lány az elsö, a második, és a mostani álomban. Szóval, marháskodtunk, hülye fejeket vágtunk, beszélgettünk egyröl, s másról:
  - Szóval tetszik mi?
  - Naná! Mert neked nem? - nevettem.
  - Ha neked igen akkor nekem nem.
  - Mert nem süllyedsz arra a szintre amin én vagyok mi?
  - Ahogy mondod. - szívatott a kis hülye - Nem, mert tudom, hogy nálad jobban nem tudnám kedvelni. - ez kedvesen hangzott, de nem értettem.
  - Ez mit takar?
  - Azt hogy összeilletek, te buta! - röhögött fel hangosan, én meg elpirultam. Azt hiszem tudom kiröl beszéltünk ........
   Mindegy, a következö pillanatban ebédeltünk. Nagyon komoly és néma étkezés volt, nem volt kellemes, egyfajta idegesség volt a levegöben. Egyszer csak az apánk megszólalt:
  - A hétvégén nem mehettek ki egy percre sem. - a testvérem elkezdett fújtatni.
  - Mi az hogy nem mehetünk ki egy percre sem?
  - Kislányom, ha nem hagyod abba a picsogást, esküszöm a szádra vágok. - anyát és engem is kirázott a hideg - Mellesleg azért nem, mert Annát féltem az új szerelmétöl. Téged meg azért mert te csak a bajt hozod az egész családra.
  - Jó, az utóbbit leszarom, de az elsöröl beszéljünk: Te hallgatóztál?
  - Nézz a házunkra és a falakra. Aki nem hallotta amit beszéltetek, arról feltételezhetö, hogy nagyothalló. Nem mentek ki és kész.
  - Vannak ablakok, szerinted nem tudunk kiugrani? - apa levágott egy pofont a tesómnak. Én belölem kijöttek a könnyek, annyira féltem. Apa megkarmolta tesóm arcát a pofon közben, és elkezdett vérezni. Én felálltam és a fürdöszobába kísértem öt. Bezártam az ajtót, és kétszer ráfordítottam a kulcsot. Sírtam, remegtek a kezeim és a tesóm nyakába borultam. Zokogtam, mintha engem vertek volna. Miután tesóm megölelt, rám nézett és rettenetesen halkan a fülembe súgta:
  - Nyitva van az ablak. - én néztem rá, és lassan elmosolyodtam - És a szobánk ablaka is.
Úgy néztem erre a nem létezö lányra, mintha egy teljes életet vele töltöttem volna, és rájöttem, hogy neki ez volt a terve. Kiprodukált egy pofont, tudta, hogy én elviszem öt a fürdöbe - Összepakoltam pár cuccot, csak felkapjuk és elmegyünk. Benne vagy? - gondolkodtam egy ideig, de el akartam szabadulni ettöl a helytöl. Öszintén nem tudom mi bajom volt vele, de el akartam menni.
   Kiugrottunk az ablakon, a szomszédunk meglátott minket, és elmagyaráztuk suttogva, hogy tagadja mind azt amit most lát. Elmentünk az ablakok alatt, beugrottunk a szobánkén, az ágyra készített cuccokat felkaptuk, én egy plüss piros macit is magamhoz vettem. Erre a macira emlékszem, ezzel aludtam mikor kicsi voltam. Szóval még körbenéztünk kell e valami, ki az ablakon, majd a kerítésen át, és kint vagyunk az utcán. Rohantunk, könnyeinket nyeltük, nevettünk és bögtünk. Egészen a város másik végéig futottunk, majd egyszer megálltunk, egymásra néztünk és a másik nyakába borultunk. Sírva ébredtem fel, pedig szívesen néztem volna a folytatást.

Tanulság az álomból: Nem tudom! Hogyan kell megszökni? Csak nem. Milyen érzés testvérnek lenni? Van benne valami. De én vajon honnan tudom ezt az érzést? Most 5:48 van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése