Február 18. 4:16
Bögök. Azaz bögtem, mert ha most is bögnék akkor nem tudnék írni. Annyira furcsa .... Istenem ... Mintha átéltem volna egy teljesen másik életet ...
Az egész úgy kezdödött hogy egy kert közepén voltam egy fiúval akit Johnnak hívtak. Mily meglepö! Szóval ott feküdtünk egymás mellett, és furcsán éreztem magam ... nem tudom, mérges voltam, és szomorú is egyben, és John is mérges volt és szomorú, de nem egymás miatt voltunk azok, hanem valami más miatt.
- Megmenthettem volna ... még itt lenne, és most vele játszanánk. - mondta szomorúan Jonh.
- Ez nem a te hibád. És nem biztos hogy meg tudtad volna menteni. - suttogtam.
- Nem érdemel ilyet! - tört ki belöle a sírás - Ö megérdemelte az örök életet ...
- Tudom. - öleltem meg, miközben nekem is gyültek a könnyek a szememben - De sajnos még senkit nem jutalmaztak meg örök élettel. Már öreg volt, így kellett lennie. - kezdtem szipogni.
- És most mit tegyek? Rajtad kívül semmim nincsen ... - emelte el magát tölem, és rám nézett.
- Most nem tudsz semmit sem tenni. - mondtam szomorúan - De egyet tudsz tenni. Nem fog ez se visszahozni semmit, de a lelkedet meg fogja könnyebbíteni. - néztem fel a csillagokra - Belegondoltál már valaha hogy milyen messze van egy csillag?
- Igen ... Hallottam egy pár pletykát a csillagokról. - mosolygott John kedvesen - Szeretném azt hinni, hogy csak úgy lehet oda jutni, ha meghalsz ... Ez a halál lényege, hogy eljuthass egy csillagra, ahol minden olyan amilyennek szeretnéd ... - mondta, miközben a csillagokat leste az égen. Majd rám nézett - Nagyon morbid, ugye? - félt, hogy értelmetlenséget mondott. Én csak nevettem.
- Nem. - mosolyogtam - Ez egy nagyon szép elmélet. Ez még nem jutott eszembe, de remélem így is van!
A következö jelenetben már úgy tünt eltelt egy idö. A szobában ülök, és rezeg a telefonom. Üzenetem jött Johntól: Szükségem lenne egy megértö emberre, aki nem akarná kiforgatni a mondandómat ellenséges szavakká. Ha gondolod, hozd el a matekot, segítek neked.
Elindultam egy utcán, annak a végében lévö kapun bementem, és egy kertben találtam magam, ahol egy fiú heverészett, aki ugyan észre vette, hogy megjöttem, csak nem jelezte. Én megálltam a kapuban és gondterhelten néztem a gondterhelt fiút.
- Tudod, én már nagyon el szeretnék menni egy csillagra ... - csuklott a hangja. Közelebb mentem, és lehuppantam a földre.
- Ne mondj ilyet. A csillagokat ki kell érdemelni. Akkor juthatsz el egyre, ha egy gyönyörü és hosszú életet éltél le.
- Az igaz, hogy a hosszú élet leginkább rajtam múlik ... - ült fel - De a gyönyörü egyáltalán nem. Hogy tegyem azzá? - kérdezte könnyektöl csillogó szemekkel.
- Csak azt lásd mindenben.
- Igen?! - állt fel mérgesen - Lássam a gyönyörüt abban, hogy a szüleim majdnem megölik egymást, a kutyám meghalt, a suliból kirúgtak és én folyton csak egy kert közepén fetrengek, mert nem tudom hogyan tegyem jóvá az életem?! A szüleim nem fognak segíteni benne, amíg az egyik ki nem purcan, aztán elégedett lesz a másik, majd ráeszmél hogy a fia egy roncs lett, és el kezdi szidni, hogy hogy tehettem magammal ilyet? Aztán kirak mert nem lesz semmi értelmem.
- John, - álltam fel én is - tudom ez egyszerüen kibírhatatlan. De nézz magadra, mégis, meddig bírtad! Nem kell sokat várni, a válásnak vége lesz és hidd el nekem, hogy minden rendben lesz! Túl sok rossz dolog történt veled, ez majd kifizetödik, hidd el. - fogtam meg a kezét, majd megöleltem.
- Anna - nézett rám az ölelés után - Nézz fel. - erre felnéztem. Az ég tökéletesen tiszta volt, minden csillagot lehetett látni - Látod azt a nagyon fényes csillagot a göncöl szekér alatt? - kérdezte mosolyogva. Én csak lehangoltabb lettem. Rosszra készült - Az lesz az én csillagom. Ígérd meg, te is oda jössz majd egyszer, oké? - mosolygott öszintén. Én a legszívesebben el kezdtem volna bögni, hogy hagyja ezt abba, nem akarom hogy bármit is tegyen. De helyette csak mosolyogtam, és neki örömet okozó választ adtam.
- Oké.
Bögök. Azaz bögtem, mert ha most is bögnék akkor nem tudnék írni. Annyira furcsa .... Istenem ... Mintha átéltem volna egy teljesen másik életet ...
Az egész úgy kezdödött hogy egy kert közepén voltam egy fiúval akit Johnnak hívtak. Mily meglepö! Szóval ott feküdtünk egymás mellett, és furcsán éreztem magam ... nem tudom, mérges voltam, és szomorú is egyben, és John is mérges volt és szomorú, de nem egymás miatt voltunk azok, hanem valami más miatt.
- Megmenthettem volna ... még itt lenne, és most vele játszanánk. - mondta szomorúan Jonh.
- Ez nem a te hibád. És nem biztos hogy meg tudtad volna menteni. - suttogtam.
- Nem érdemel ilyet! - tört ki belöle a sírás - Ö megérdemelte az örök életet ...
- Tudom. - öleltem meg, miközben nekem is gyültek a könnyek a szememben - De sajnos még senkit nem jutalmaztak meg örök élettel. Már öreg volt, így kellett lennie. - kezdtem szipogni.
- És most mit tegyek? Rajtad kívül semmim nincsen ... - emelte el magát tölem, és rám nézett.
- Most nem tudsz semmit sem tenni. - mondtam szomorúan - De egyet tudsz tenni. Nem fog ez se visszahozni semmit, de a lelkedet meg fogja könnyebbíteni. - néztem fel a csillagokra - Belegondoltál már valaha hogy milyen messze van egy csillag?
- Igen ... Hallottam egy pár pletykát a csillagokról. - mosolygott John kedvesen - Szeretném azt hinni, hogy csak úgy lehet oda jutni, ha meghalsz ... Ez a halál lényege, hogy eljuthass egy csillagra, ahol minden olyan amilyennek szeretnéd ... - mondta, miközben a csillagokat leste az égen. Majd rám nézett - Nagyon morbid, ugye? - félt, hogy értelmetlenséget mondott. Én csak nevettem.
- Nem. - mosolyogtam - Ez egy nagyon szép elmélet. Ez még nem jutott eszembe, de remélem így is van!
A következö jelenetben már úgy tünt eltelt egy idö. A szobában ülök, és rezeg a telefonom. Üzenetem jött Johntól: Szükségem lenne egy megértö emberre, aki nem akarná kiforgatni a mondandómat ellenséges szavakká. Ha gondolod, hozd el a matekot, segítek neked.
Elindultam egy utcán, annak a végében lévö kapun bementem, és egy kertben találtam magam, ahol egy fiú heverészett, aki ugyan észre vette, hogy megjöttem, csak nem jelezte. Én megálltam a kapuban és gondterhelten néztem a gondterhelt fiút.
- Tudod, én már nagyon el szeretnék menni egy csillagra ... - csuklott a hangja. Közelebb mentem, és lehuppantam a földre.
- Ne mondj ilyet. A csillagokat ki kell érdemelni. Akkor juthatsz el egyre, ha egy gyönyörü és hosszú életet éltél le.
- Az igaz, hogy a hosszú élet leginkább rajtam múlik ... - ült fel - De a gyönyörü egyáltalán nem. Hogy tegyem azzá? - kérdezte könnyektöl csillogó szemekkel.
- Csak azt lásd mindenben.
- Igen?! - állt fel mérgesen - Lássam a gyönyörüt abban, hogy a szüleim majdnem megölik egymást, a kutyám meghalt, a suliból kirúgtak és én folyton csak egy kert közepén fetrengek, mert nem tudom hogyan tegyem jóvá az életem?! A szüleim nem fognak segíteni benne, amíg az egyik ki nem purcan, aztán elégedett lesz a másik, majd ráeszmél hogy a fia egy roncs lett, és el kezdi szidni, hogy hogy tehettem magammal ilyet? Aztán kirak mert nem lesz semmi értelmem.
- John, - álltam fel én is - tudom ez egyszerüen kibírhatatlan. De nézz magadra, mégis, meddig bírtad! Nem kell sokat várni, a válásnak vége lesz és hidd el nekem, hogy minden rendben lesz! Túl sok rossz dolog történt veled, ez majd kifizetödik, hidd el. - fogtam meg a kezét, majd megöleltem.
- Anna - nézett rám az ölelés után - Nézz fel. - erre felnéztem. Az ég tökéletesen tiszta volt, minden csillagot lehetett látni - Látod azt a nagyon fényes csillagot a göncöl szekér alatt? - kérdezte mosolyogva. Én csak lehangoltabb lettem. Rosszra készült - Az lesz az én csillagom. Ígérd meg, te is oda jössz majd egyszer, oké? - mosolygott öszintén. Én a legszívesebben el kezdtem volna bögni, hogy hagyja ezt abba, nem akarom hogy bármit is tegyen. De helyette csak mosolyogtam, és neki örömet okozó választ adtam.
- Oké.
Mentem hazafelé,
szomorúan néztem a szabálytalan járdát, amikor majdnem kiugrott a szívem
a helyéröl ijedtemben. Lövést hallottam. Az utca végéröl. John házából.
Könnyes szemekkel vissza futottam, és reménykedtem, hogy tévedtem.
Tudtam semmi esélye nincs, de azért reménykedtem. Berohantam a házba, és
egy síró nö felkiáltását hallottam. Az anyja a nappaliban van.
Bementem, és ott volt John, egy nagy vértócsa körülötte, egy fegyver a
kezében, és egy lyuk a halántékán ...
Egy hang nem jött ki a számon, egyszerüen csak kirohantam a házból és a kertbe futottam. Egy levelet találtam a kert kellös közepén. A borítékon ez volt: Az egyetlen Annámnak.
Egy hang nem jött ki a számon, egyszerüen csak kirohantam a házból és a kertbe futottam. Egy levelet találtam a kert kellös közepén. A borítékon ez volt: Az egyetlen Annámnak.
A levélben ez állt:
Anna!
Te voltál minden, az én semmim közepén. Te színezted be a fekete és fehér napjaimat, te csaltál mosolyt a 100 éve már mozdulatlan arcomra, és te dobogtattad meg a szívem ismeretlen részét. Minden kedves és pozitív dolgot neked köszönhetek magamban. Te értetted a titkot a soraim között ... Te maradtál nekem, mikor már nem volt semmim. Köszönöm, azt amit mondtál. Igazad volt. A sok rossz után kell jönnie minden jónak. És az a minden jó az a csillagomon van. Emlékszel, ugye? Csak az az egyetlen hely, ahol minden ott van, ami valaha az enyém volt. Egy dolog nem lesz ott egy jó ideig ... Te. Azt kívánom, hogy újra lássalak, de azt is kívánom, hogy minél késöbb. Ha 100 év múlva látlak majd csak, boldog leszek, hogy te élhettél olyan életet, amilyet én akartam gyerekkoromban.
Hiányzol.
John
Te voltál minden, az én semmim közepén. Te színezted be a fekete és fehér napjaimat, te csaltál mosolyt a 100 éve már mozdulatlan arcomra, és te dobogtattad meg a szívem ismeretlen részét. Minden kedves és pozitív dolgot neked köszönhetek magamban. Te értetted a titkot a soraim között ... Te maradtál nekem, mikor már nem volt semmim. Köszönöm, azt amit mondtál. Igazad volt. A sok rossz után kell jönnie minden jónak. És az a minden jó az a csillagomon van. Emlékszel, ugye? Csak az az egyetlen hely, ahol minden ott van, ami valaha az enyém volt. Egy dolog nem lesz ott egy jó ideig ... Te. Azt kívánom, hogy újra lássalak, de azt is kívánom, hogy minél késöbb. Ha 100 év múlva látlak majd csak, boldog leszek, hogy te élhettél olyan életet, amilyet én akartam gyerekkoromban.
Hiányzol.
John
Felébredtem. Nem írok tanulságot, mert elegem van ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése