A fényes csillag, a göncöl szekér alatt [Á8]

Február 18. 4:16
   Bögök. Azaz bögtem, mert ha most is bögnék akkor nem tudnék írni. Annyira furcsa .... Istenem ... Mintha átéltem volna egy teljesen másik életet ...
   Az egész úgy kezdödött hogy egy kert közepén voltam egy fiúval akit Johnnak hívtak. Mily meglepö! Szóval ott feküdtünk egymás mellett, és furcsán éreztem magam ... nem tudom, mérges voltam, és szomorú is egyben, és John is mérges volt és szomorú, de nem egymás miatt voltunk azok, hanem valami más miatt.
  - Megmenthettem volna ... még itt lenne, és most vele játszanánk. - mondta szomorúan Jonh.
  - Ez nem a te hibád. És nem biztos hogy meg tudtad volna menteni. - suttogtam.
  - Nem érdemel ilyet! - tört ki belöle a sírás - Ö megérdemelte az örök életet ...
  - Tudom. - öleltem meg, miközben nekem is gyültek a könnyek a szememben - De sajnos még senkit nem jutalmaztak meg örök élettel. Már öreg volt, így kellett lennie. - kezdtem szipogni.
  - És most mit tegyek? Rajtad kívül semmim nincsen ... - emelte el magát tölem, és rám nézett.
  - Most nem tudsz semmit sem tenni. - mondtam szomorúan - De egyet tudsz tenni. Nem fog ez se visszahozni semmit, de a lelkedet meg fogja könnyebbíteni. - néztem fel a csillagokra - Belegondoltál már valaha hogy milyen messze van egy csillag?
  - Igen ... Hallottam egy pár pletykát a csillagokról. - mosolygott John kedvesen - Szeretném azt hinni, hogy csak úgy lehet oda jutni, ha meghalsz ... Ez a halál lényege, hogy eljuthass egy csillagra, ahol minden olyan amilyennek szeretnéd ... - mondta, miközben a csillagokat leste az égen. Majd rám nézett - Nagyon morbid, ugye? - félt, hogy értelmetlenséget mondott. Én csak nevettem.
  - Nem. - mosolyogtam - Ez egy nagyon szép elmélet. Ez még nem jutott eszembe, de remélem így is van!
   A következö jelenetben már úgy tünt eltelt egy idö. A szobában ülök, és rezeg a telefonom. Üzenetem jött Johntól: Szükségem lenne egy megértö emberre, aki nem akarná kiforgatni a mondandómat ellenséges szavakká. Ha gondolod, hozd el a matekot, segítek neked.
   Elindultam egy utcán, annak a végében lévö kapun bementem, és egy kertben találtam magam, ahol egy fiú heverészett, aki ugyan észre vette, hogy megjöttem, csak nem jelezte. Én megálltam a kapuban és gondterhelten néztem a gondterhelt fiút.
  - Tudod, én már nagyon el szeretnék menni egy csillagra ... - csuklott a hangja. Közelebb mentem, és lehuppantam a földre.
  - Ne mondj ilyet. A csillagokat ki kell érdemelni. Akkor juthatsz el egyre, ha egy gyönyörü és hosszú életet éltél le.
  - Az igaz, hogy a hosszú élet leginkább rajtam múlik ... - ült fel - De a gyönyörü egyáltalán nem. Hogy tegyem azzá? - kérdezte könnyektöl csillogó szemekkel.
  - Csak azt lásd mindenben.
  - Igen?! - állt fel mérgesen - Lássam a gyönyörüt abban, hogy a szüleim majdnem megölik egymást, a kutyám meghalt, a suliból kirúgtak és én folyton csak egy kert közepén fetrengek, mert nem tudom hogyan tegyem jóvá az életem?! A szüleim nem fognak segíteni benne, amíg az egyik ki nem purcan, aztán elégedett lesz a másik, majd ráeszmél hogy a fia egy roncs lett, és el kezdi szidni, hogy hogy tehettem magammal ilyet? Aztán kirak mert nem lesz semmi értelmem.
  - John, - álltam fel én is - tudom ez egyszerüen kibírhatatlan. De nézz magadra, mégis, meddig bírtad! Nem kell sokat várni, a válásnak vége lesz és hidd el nekem, hogy minden rendben lesz! Túl sok rossz dolog történt veled, ez majd kifizetödik, hidd el. - fogtam meg a kezét, majd megöleltem.
  - Anna - nézett rám az ölelés után - Nézz fel. - erre felnéztem. Az ég tökéletesen tiszta volt, minden csillagot lehetett látni - Látod azt a nagyon fényes csillagot a göncöl szekér alatt? - kérdezte mosolyogva. Én csak lehangoltabb lettem. Rosszra készült - Az lesz az én csillagom. Ígérd meg, te is oda jössz majd egyszer, oké? - mosolygott öszintén. Én a legszívesebben el kezdtem volna bögni, hogy hagyja ezt abba, nem akarom hogy bármit is tegyen. De helyette csak mosolyogtam, és neki örömet okozó választ adtam.
  - Oké.

   Mentem hazafelé, szomorúan néztem a szabálytalan járdát, amikor majdnem kiugrott a szívem a helyéröl ijedtemben. Lövést hallottam. Az utca végéröl. John házából. Könnyes szemekkel vissza futottam, és reménykedtem, hogy tévedtem. Tudtam semmi esélye nincs, de azért reménykedtem. Berohantam a házba, és egy síró nö felkiáltását hallottam. Az anyja a nappaliban van. Bementem, és ott volt John, egy nagy vértócsa körülötte, egy fegyver a kezében, és egy lyuk a halántékán ...
Egy hang nem jött ki a számon, egyszerüen csak kirohantam a házból és a kertbe futottam. Egy levelet találtam a kert kellös közepén. A borítékon ez volt: Az egyetlen Annámnak.

A levélben ez állt:

Anna!

Te voltál minden, az én semmim közepén. Te színezted be a fekete és fehér napjaimat, te csaltál mosolyt a 100 éve már mozdulatlan arcomra, és te dobogtattad meg a szívem ismeretlen részét. Minden kedves és pozitív dolgot neked köszönhetek magamban. Te értetted a titkot a soraim között ... Te maradtál nekem, mikor már nem volt semmim. Köszönöm, azt amit mondtál. Igazad volt. A sok rossz után kell jönnie minden jónak. És az a minden jó az a csillagomon van. Emlékszel, ugye? Csak az az egyetlen hely, ahol minden ott van, ami valaha az enyém volt. Egy dolog nem lesz ott egy jó ideig ... Te. Azt kívánom, hogy újra lássalak, de azt is kívánom, hogy minél késöbb. Ha 100 év múlva látlak majd csak, boldog leszek, hogy te élhettél olyan életet, amilyet én akartam gyerekkoromban.

Hiányzol.
John

Felébredtem. Nem írok tanulságot, mert elegem van ...

Száraz pudingfolt a kanapén [Á7]

Február 12. 2:52

   Basszus! Úgy izgulok a holnap miatt! És próbálnám letagadni, de az álom is bizonyítja, hogy tényleg nagyon izgulok ... Szóval.

   Állok. Mintha muszáj lenne, és érzem hogy mondani akarok valamit, de nem jön ki a számon. Eleinte nem zavar, de aztán fokozatosan több embert gyülik elém és várja, hogy végre megszólaljak.  Persze én továbbra sem tudok beszélni, de egyre idegesebb leszek, mert már sokan néznek és egyre többen nevetnek rajtam. Erre én még rosszabbul érzem magam. Összeszedem magam, és kimondok Egy szót: Szóval! És csak ennyit tudok mondani. Azt mondom: szóval, és megpróbálok mást is mondani. Aztán újra össze szedem maga, megint csak azt a szót mondom, és megint nem jön össze. Aztán elkezdek sírni, és elöször sajnál a nép, aztán fokozatosan nevetésbe megy át. Én Tényleg összeszedem magam. Elkezdek egy szép filozófiát mondani, ami valahogy így hangzott:

   Ha a kanapéra esik a puding, bizony rosszul esik. Ha nem sikerül kiszedni belöle a beleszáradt pudingot, akkor már mérges is leszel. És amikor új szófát kell venni, mert amiatt a kis folt miatt menthetetlen a kanapé, akkor már kifejezetten dühös vagy. És ezután nézzünk magunkra! Egy folt miatt képesek vagyunk egy egész kanapét lecserélni. Vannak olyanok akiknek nincs lehetöség arra, hogy kanapét vegyenek, mert egyszerüen nem tehetik meg! Ök máshogy ülnek arra az egyetlen kanapéra, ök igenis úgy ülnek rá, hogy tudják, csak ez van. Így máshogy is bánnak vele. És mivel ez az egy van, jobban is kötödnek hozzá. Igen, egy kanapéhoz. Mert nem az a fontos gondolat, hogy mégis milyen, hanem az, hogy egyáltalán van e. És ha már egy kanapéra is ilyen tisztelettel tudunk nézni a kényelmessége miatt, akkor nézzünk tisztelettel mind azokra akik akár csak egyszer is, de valami nagyobb dolgot tettek értünk, mint hogy kényelembe helyeztek. És ezért nézzünk tisztelettel saját magunkra is, hogy képesek vagyunk e kanapés pudingos szituációt páthuzamba állítani a tisztelettel, és hogy ezek után még meg is értjük, és meg is fogadjuk.

 

Tanulság az álomból: Ott van. Talán az elöadás ezután jobban megy majd. Most 3:35 van.

Kész káosz [Á6]

Február 7. 9:06

   Na, hétvége miatt megdöntöttem a rekordot: a legkésöbbi álomjegyzetét. Legalább ennek örülni tudok, mert az álom amit álmodtam ... Inkább mesélem.
   Felébredtem. Mintha nem történt volna semmi különös. Mintha az lett volna a valóság. Én el is hittem, de mikor rájöttem, hogy ... Most miröl is beszélek? Álomról. Arról kéne. Istenem annyira szar volt! Na kezdjük:
   Felébredtem, és kimentem a konyhába. Csináltam a reggelimet, amit nem értek miért nem kakaó, paradicsom és szezámmagos zsömle volt. Én mindig azt eszek reggelire! Nem érdekelnek az efajta vélemények: Fúúúj te hogy bírsz ilyen sok paradicsomot megenni reggel? Öhm, kettöt? A kettö nem sok, a kettö az kettö.
   Nem csak az álmom volt értelmetlenség, már én is csak egy értelmetlenség vagyok. Egy szó, ami így hangzik: értelmetlenség.
........... Szóval ott tartottunk hogy kimentem a konyhába ahol nem kakaót, paradicsomot és szezámmagos zsömlét ettem, hanem nutellát, nutellával és nutellás kenyérrel. Nájsz. Ezután jött az hogy ... Ja, hogy bejött a konyhába egy Jonatán nevü fiú. Jonathan. Jonatán. Jonathan. Jonatán. Vágod ugye? Na, odaült mellém, és el kezdett mérgelödni azon, hogy volt két hapsi az állatkertben, és hogy verekedtek stb, stb. Ne kelljen leírnom újra, mert már írtam rengetek hülyeséget a jegyzet elejére ... Na mindegy. A másik dolog meg. Hé! A mérgelödés nem a te szereped, Jonathan Magyar Verzióban! Ez Lucky része, nem is tudom mit akarsz!
   Szóóóval én elkezdtem nyugtatni, hogy biztos már kibékültek, nyugi senkinek semmi baja nem lett. Ilyen totál aranyos arccal rám nézett, én meg megöleltem, erre ö felkapott és elvitt valahova. Az út, hosszú volt a vállán, nem éreztem jól magam, de mintha nem tudtam volna leszállni, vagy ellenkezni. Szerintem akkor zsibbadt el a kezem ... Folytatom na. Vitt vitt, átmentünk mi mindenen. Azaz ö ment. Én a vállán voltam. Szóval én a válláról csekkoltam mindent út közben. Igen olyan hosszú volt, és igen tudom ezt már egyszer elmondtam, de szerintem ebben az álomban elpusztultak agysejtjeim 87 %-a. Egyszer lerakott, és pont úgy, hogy a következö pillanatban egy széken találtam magam, és pont már oda volt rögzítve a kezem, és én pont ugyan úgy féltem, mint most amikor belegondolok. Én azt hittem komolyan megkínoznak az ÉN álomban. És kiderült valami meglepi buli volt, és én azt hittem, hogy nekem, de kiderült, hogy nem. Hanem annak aki meg akart kínozni. Tudom. Tényleg. Nincs. Sok. Agysejtem. Szóval a vallatóteremben ahol voltam, egy nagy buli tört ki, ahol szó szerint mindenkit megtaláltál. Mindenkit, és ezt ezzel bizonyítom: ahogy próbáltam kifelé menekülni a tömegböl, egy öregasszony megfogta a kezem, és azt mondta nekem: Végül is meg is utálhatnád, és nem képzelödnél róla többet. Én meg csak néztem mint borjú az új kapura. Akkor nem jöttem rá, de most ugrott be hogy ... Pillanat.
   Igazam van. A harmadik álomban, az anyám ... a banyám ... a ... nem is tudom mim ezt mondta a testvéremnek akit Jonathannek hívtak. És a családban mindenki gyogyós volt. Most jött az én sorom ... Szóval én ez után megint megpróbáltam kijutni a tömegböl, amikor mi állt velem szembe? Egy nagyon nagyon szépen SZÜRKE NEMTELEN EMBER! Mi ez, valami nosztalgia álom? Mi a sz ... Na. Az ember állt. És állt. Képzeld, két óra elteltét éreztem, és még mindig állt. Az alatt a két óra alatt elment mindenki, és azt vettem észre, hogy én is ugyan úgy bámulom ezt az ürlényt, mint az engem. Szóval abbahagytam az UFO csekkolását, és tovább mentem. Amikor a szobából kiértem egy MEZÖT találtam aminek ugyan ki feküdt haldokolva a közepén? Csak nem? A névtelen, és egyetlen testvérem! És én odamentem hozzá és most is beszélt: Nem tudom ki ez az Anna, de neked egy valódi testvéred van: David.
   És abban a pillanatban meghalt. Én megértöen bólogattam, hogy vettem, vágom. És most jövök rá, hogy ez is a harmadik álomból van. Mire jó, ha minden este elolvasod az eddigi álmaidat?
   Utána felálltam, és egy város közepén találtam magam. Az Utca Túloldalán (!!!) láttam, hogy Lucky és Jonatán (!!!) verekednek. Én meg odaszóltam, hogy: Hé! Hiszen kik panaszkodtak annyit?
És vége.

Tanulság az álomból: Ezentúl nem olvasom el este az álmaimat. És szerzek egy pzsihológust. Most megyek és megreggelizem. Kakaót, paradicsomot és szezámmagos zsömlét! Most ... Basszus 10:02 van!

Egyenlöség? Nem. [Á4/2]

Február 4. 4:49 

   Úgy éreztem, mintha a 4. álmomnak a folytatása lett volna.
   Névtelen testvéremmel kint az utcán ültünk. Piszkos volt a ruhánk, a 4. álomban felkapott táskák kifakultak, a hajunk jóval megnött. Ilyen részletek, öregem! Éhes volta, mint a fene, kaják után kutattunk kukákban, még parkokban elszórt szemeteket is lecsekkoltuk. Mellesleg, igen, nálunk van egy olyan park ahol csak szemét van. Egyik éjszaka a hasunk kongott az ürességtöl. Ismertünk pár másik embert, akik néha osztoztak a kajából, de csak akkor, amikor elég volt. Szóval, ezen az éjszakán az egyikük kajával ért vissza, viszont másnak nem akart belöle adni. Elkezdtünk marakodni érte, már majdnem tömeg verekedés volt. Képes voltam még a saját testvéremet is bántani, csak hogy az enyém lehessen. Amúgy mit gondoltam? A nyüzüge testalkatommal nem lenne túl sok esélyem. Szóval felkarmoltam a tesóm apámtól szerzett csúnya sebét. És még csúnyább lett. Mérgelödött rajta, mikor észrevettem, azonnal megbántam, és tesóm mérgében lökött rajtam egyet.
  - Basszus! Basszus már!
  - Jaj .... Figyu tesi, sajnálom nem direkt volt! Én nem akartam ...
  - Nem akartad? - vágott közbe - És most végül az kit érdekel? Megtörtént nem? A te hibád, nem?
  - Ez az egész? Mind?! - mérgelödtem - Hogy az utcán vagyunk és éhezünk, csak az én ötletem volt?!
  - Annyira azért nem ellenkeztél!
  - Azt hittem jól átgondoltad, kitaláltad, hogyan ne halljunk éhen! Azt hittem ezt tervezgetted hónapok óta! Ezt is mondtad nekem, de ahogy jobban megismertelek, rájöttem, valószínüleg csak elötte 2 nappal juthatott ez eszedbe, és én hülye hallgattam rád, és veled mentem! Most mi a szart tegyünk? Vadásszunk? Raboljunk? Mi a terved, zsenikém?
  - Az a tervem, hogy hazaviszlek, és te ott leszel az elmebeteg apánkkal és a beszari anyánkkal! Én meg majd szerzek magamnak kaját itt is.
   Én nem ellenkeztem, haza akartam menni. Persze nem volt túl jó, de jobb volt mint az utcán. Szóval sétáltunk, és kb 3 utcával a házunktól megálltunk.
  - Jó. - szólalt meg - Akkor te azt mondod, hogy egyszer elindultunk más utakon kaját keresni, és megbeszéltünk egy találka helyet. Te elmentél, szereztél kaját, és mikor a találkára visszatértél, egy cetlit találtál amire azt írtam, hogy bocsáss meg, szörnyü testvér vagyok, ez tény, de inkább egyedül folytatom utamat. És hogy menj haza. Rendben? - kérdezte, én erre egy halványat bólintottam. A tesóm nézett rám egy ideig, majd sarkon fordult és elindult a másik irányba. Én csak néztem ahogy gyenge léptekkel megy vissza gennyszállóba ...
   Beléptem a házba, anyám a nyakamba borult, apám dühösen nézett, és miután leakasztottam anyát a nyakamból, besétáltam a szobámba, és elkezdtem sírni az ágyon. Egyszer csak elgyengültem és úgy éreztem hogy elájulok. Majd késöbb felébredtem, de az már nem az álom volt, hanem az igazi ébredésem ...

Tanulság az álomból: Még mindig nem tudom. És ennél kifejezetten nem találok tanulságot. A lényeg hogy a mai nap valami mással fel kéne vidítanom magam ... Nehéz lesz. Na de futok ki a konyhába mert hihetetlenül éhes lettem!

Ismerös arcok [Á5]

Január 30. 6:02

   Na, ma biztos jó napom lesz! Pár pillanat.

   Szóval, az egész egy ilyen nagyon nagy, fehér, patyolat tiszta teremben kezdödött. Ott volt az egyik gyerek a suliból, aki tetszik egyik osztálytársamnak, és a gyerek nem nagyon veszi észre az osztálytársamat. Na de ha már az álomról van szó, kezdjünk el arról beszélni. Szóval itt ez a nagy terem, és én vagyok ott ezzel a csávóval. Csend van, jó nagy csend, elég kínosan is érezzük magunkat. Aztán egyszer csak elindul egy zene, ami valamelyik Disney meséböl van. Nem tudom melyik, nem is emlékszem, de a tudat bennem van, hogy Disney meséböl volt. Szóval elindul a zene, elmosolyodik a csávó, és elkezd rá táncolni. Én röhögök rajta, erre elkezd engem is táncoltatni. Közben hangosan énekeli a dalt. Én magamban gondolkodtam, hogy most mit tegyek, segítsek az osztálytársamnak, vagy használjam ki a helyzetet magam érdekében? Na, mindegy, én tovább táncoltam és énekeltem, és meg kell mondjam nagyon élveztem, hiszen imádom a zenét, és imádon a Disneyt is. És a csávó sem nézett ki rosszul KHMKHMKHMKHM. De nekem nem tetszik. Nem. Asszem nem. Biztos nem. Lehet hogy nem. Valószínüleg. Elég gáz, hogy magam sem vagyok benne biztos … Haladjunk. Táncoltunk és kornyikáltunk, aztán megjelent Lucky Blue. Lehet kicsit sok képet néztem róla … De hát modell, nem az a lényege a munkájuknak, hogy nézzed öket? Hát akkor? Na szóval megjelent, és valamit megint mérgelödni egy másik esetröl ami kivételesen NEM EGY ÁLLATKÁRTBEN történt. Most valami klubban. Ejnye! De aközben mérgelödött miközben mi meg elvoltunk. Mi kitáncoltuk és énekeltük a belünket, miközben hallgattunk Luckyra és egyetértöen bólogattunk a mondandójára. Aztán megint eltünt mint az elözö álomban. Egyszer csak véget ért a zene, és meghajolt elöttem megköszönve a táncot, és hogy jól érezte magát, és mosolyogtam, és felébredtem. Micsoda álom!

Tanulság az álomból: Ember vagyok! Végre nem úgy állok neki a napnak, mint eddig. Mert a napló óta úgy indultam, hogy azt azt akartam, hogy átmenjenek rajtam egy busszal. Ma jó kedvem lesz! Most 6:23 van.

Szabadság? Igen is, meg nem is. [Á4/1]

   Január 28. 5:24

   Pár pillanat, csak törlöm a könnyeket a szememböl.
   Na, oké. Talán már képes vagyok rá. Szóval:
Nevetve kezdödött. Nevettem, olyan jóízüen ahogyan csak lehetett. Felfelé néztem kacagás közben, majd mikor abbahagytam, elöre tekintettem, és a testvéremet találtam magammal szembe. Hahh ... Igen. Ugyan az a lány az elsö, a második, és a mostani álomban. Szóval, marháskodtunk, hülye fejeket vágtunk, beszélgettünk egyröl, s másról:
  - Szóval tetszik mi?
  - Naná! Mert neked nem? - nevettem.
  - Ha neked igen akkor nekem nem.
  - Mert nem süllyedsz arra a szintre amin én vagyok mi?
  - Ahogy mondod. - szívatott a kis hülye - Nem, mert tudom, hogy nálad jobban nem tudnám kedvelni. - ez kedvesen hangzott, de nem értettem.
  - Ez mit takar?
  - Azt hogy összeilletek, te buta! - röhögött fel hangosan, én meg elpirultam. Azt hiszem tudom kiröl beszéltünk ........
   Mindegy, a következö pillanatban ebédeltünk. Nagyon komoly és néma étkezés volt, nem volt kellemes, egyfajta idegesség volt a levegöben. Egyszer csak az apánk megszólalt:
  - A hétvégén nem mehettek ki egy percre sem. - a testvérem elkezdett fújtatni.
  - Mi az hogy nem mehetünk ki egy percre sem?
  - Kislányom, ha nem hagyod abba a picsogást, esküszöm a szádra vágok. - anyát és engem is kirázott a hideg - Mellesleg azért nem, mert Annát féltem az új szerelmétöl. Téged meg azért mert te csak a bajt hozod az egész családra.
  - Jó, az utóbbit leszarom, de az elsöröl beszéljünk: Te hallgatóztál?
  - Nézz a házunkra és a falakra. Aki nem hallotta amit beszéltetek, arról feltételezhetö, hogy nagyothalló. Nem mentek ki és kész.
  - Vannak ablakok, szerinted nem tudunk kiugrani? - apa levágott egy pofont a tesómnak. Én belölem kijöttek a könnyek, annyira féltem. Apa megkarmolta tesóm arcát a pofon közben, és elkezdett vérezni. Én felálltam és a fürdöszobába kísértem öt. Bezártam az ajtót, és kétszer ráfordítottam a kulcsot. Sírtam, remegtek a kezeim és a tesóm nyakába borultam. Zokogtam, mintha engem vertek volna. Miután tesóm megölelt, rám nézett és rettenetesen halkan a fülembe súgta:
  - Nyitva van az ablak. - én néztem rá, és lassan elmosolyodtam - És a szobánk ablaka is.
Úgy néztem erre a nem létezö lányra, mintha egy teljes életet vele töltöttem volna, és rájöttem, hogy neki ez volt a terve. Kiprodukált egy pofont, tudta, hogy én elviszem öt a fürdöbe - Összepakoltam pár cuccot, csak felkapjuk és elmegyünk. Benne vagy? - gondolkodtam egy ideig, de el akartam szabadulni ettöl a helytöl. Öszintén nem tudom mi bajom volt vele, de el akartam menni.
   Kiugrottunk az ablakon, a szomszédunk meglátott minket, és elmagyaráztuk suttogva, hogy tagadja mind azt amit most lát. Elmentünk az ablakok alatt, beugrottunk a szobánkén, az ágyra készített cuccokat felkaptuk, én egy plüss piros macit is magamhoz vettem. Erre a macira emlékszem, ezzel aludtam mikor kicsi voltam. Szóval még körbenéztünk kell e valami, ki az ablakon, majd a kerítésen át, és kint vagyunk az utcán. Rohantunk, könnyeinket nyeltük, nevettünk és bögtünk. Egészen a város másik végéig futottunk, majd egyszer megálltunk, egymásra néztünk és a másik nyakába borultunk. Sírva ébredtem fel, pedig szívesen néztem volna a folytatást.

Tanulság az álomból: Nem tudom! Hogyan kell megszökni? Csak nem. Milyen érzés testvérnek lenni? Van benne valami. De én vajon honnan tudom ezt az érzést? Most 5:48 van.

Nem létezek [Á3]

   Január 21. 6:45

Ettöl az álomtól igen láthatatlannak éreztem magam. Az erdöben sétáltam egy fiúval akit kivételesen Jonathan Morgannek hívtak. *o* Nem úgy nézett ki mint a sorozatbeli karakter, de annyit mondok, hogy nem nézett ki csúnyábban. Szökés barna hajú volt, kék gyönyörü szemek, magas volt. És helyes kmhmkhmhk. Na szóval mentünk mendegéltünk, és feszültnek éreztem magam. Mintha össze vesztünk volna. Valami olyan rémlik, hogy hazafelé mehettünk. Nem olyan volt mint az én életem, inkább olyan mint pár évszázaddal ezelött. Munkából mentek haza a gyerekek az erdöben, és ezt sokkal szabadabbnak tudtam ezt elképzelni. Aztán hazaértünk. Egy csúnya asszony volt ott, aki goromba is volt, de még mennyire! Ráförmedt Jonra, valami olyat mondott, hogy hogyan merészel behozni egy ilyen ágrólszakadt, csúnya lányt. Jon csak nézte az asszonyt egy ideig, és azt mondta, neki: De hiszen mama, ö a lányod. Az én testvérem. Együtt élünk mióta élünk.
Én is akkorát döbbentem a kijelentésen mint az ... anyám?
   Késöbb beszéltem Jonnal, és elmondtam neki, hogy én nem emlékszem erre az asszonyra, és hogy rá emlékszem de nem tudtam, hogy a testvérem. Jon gondterhelt arccal rám néz, és megkérdezi:
  - Mi a legelsö amire emlékszel?
  - Hát, amikor az erdöben sétáltunk. Valamiért mérgesek voltunk egymásra.
Jon majd összeesett. Én nem értettem.
  - De hiszen az két órával ezelött volt! Nem emlékszel másra?
  - De ... az erdö rémlik. Viszont hogy valaha jártam ott az nem rémlik.
   Aztán ugrott a jelenet egyet. Én kukucskáltam mikor Jon lement az asszonyhoz elmondani neki, hogy nem emlékezek semmire.
  - Anna azt mondta, hogy csak onnantól emlékszik a dolgokra, mikor mi az erdöben voltunk. Ma. Két és fél órával ezelött.
Az asszony megint értetlenül nézett.
  - De hiszen ki a fene az az Anna?
  - Mama, Anna a lányod! Miért felejted el? Ö is beteg lett! Nem emlékszik semmire, mit lehetne tenni ilyenkor? - és sírva fakadt - Elfelejti a nagyszerü dolgokat amiket együtt csináltunk! Elfelejti mind azt mit érte tettem! Mit ér minden ilyen dolog, ha elfelejti?
  - Tudtam én, hogy az egész család ilyen lesz. Kattantak vagyunk, a testvéred is elfelejt mindent, neked meg képzeletbeli barátaid vannak. Nöj fel fiacskám, hiszen te már kis híján felnött vagy!
  - De Annával, a testvéremmel mi lesz?
  - Nem tudom ki ez az Anna, de neked egy valódi testvéred van: David. Aki épp most felejt el téged. De te nem felejtesz. Te csak képzelödsz. Itt az ideje, hogy ezt az Annát is kiverd a fejedböl. Végül is meg is utálhatnád, és nem képzelödnél róla többet - nevetett egyet boszorkányosan.
   Ekkor ijedten lenéztem a karjaimra, és a lábaimra, és nem voltak ott. Éreztem öket de semmim nem volt. Sikítottam egyet, amire senki nem figyelt fel. Tovább sikítottam, de egyre gyengébben. Utána már semmi eröm nem volt, és úgy döntöttem, felébredek.

Tanulság az álomból: Kár hogy csak vicceltem az elözö álomnál arról, hogy idöpontot kéne kérnem ... Most 7:03 van.